1.fejezet

Teljesen biztos vagyok benne, hogy az emberiség bukását a kíváncsiság fogja okozni. A kíváncsiság, mely a legveszélyesebb tulajdonsága az embernek, melyet kaphatott. Ez az én, Park Chanyeol,  életről való filozófiám 23 évesen.

-          Hééé.- hallottam egy hangot, mely visszahozott elmélkedésemből a valóságba. A könyörtelen valóságba…

-          Chanyeol..- fordultam a hang irányába. – Hozz nekem egy csésze kávét. – kaptam az utasítást.

-          Nekem meg egy sört, ha már ott vagy. - mondta egy másik , aki szintén az irodában volt.

-          Igenis.- mosolyogtam rájuk.

Ne értsd félre. Lehet, hogy egy gyanús irodában dolgozom, de biztosíthatlak nem vagyok a maffia tagja. Tértem vissza a saját kis elvont világomba. Gyors leszaladtam a kért dolgokért. Tálcán hoztam fel a kávét és a sört. Letettem az asztalra.

-          Whoa, te olvasol a gondolataimban kölyök.-  dicsért meg az egyik egyenruhás.

-           A szárított polip sörrel a legjobb.- mondtam neki és mellkasom dagadt a büszkeségtől. Igen,mert voltam olyan rendes és „csicskáztatóimra” még gondoltam is.

-           Hmmm. ez a jegeskávé se rossz.- mondta a másik pali, aki leküldött.

-          Jó  napot főnök. – köszöntek az egyenruhások. Kővé dermedtem a főnök szó hallatán.

-          Jaj annyira forró… Itt tényleg nagyon meleg a nyár.- mondta Lay.

Az irodában mindenki meghajolva üdvözölte a főnököt, kivéve engem és egy másik embert, aki a sört kérte.

-          Hülye! Miért kell már reggeli előtt is innod?- sétált beljebb.

-           Sajnálom , uram!- hajolt meg ő is.

Történetem néhány nappal ezelőtt kezdődik.

-          Hé figyelmeztettelek, hogy ne méregess minket úgy, mintha hülyék volnánk.

Igen…Akkor még Lay és én egy pár voltunk.

-          Mi értelme a randinak, ha te ilyeneket csinálsz? Már elegünk van!- akadt ki Lay.

De sajnos természetemnél fogva , én egy igen gyengéd ember vagyok. Ezért teszek jó benyomást mindenkire, akivel találkozom. A gondjaim ott kezdődtek, hogy egyáltalán nem kerítettem nagy fenekét a veszekedéseinknek.  Ezt még az is fokozta, hogy a kísértés is pont akkor szólított meg. Hirtelen előtört belőlem a kíváncsiság… Lehet élvezetes a szex, úgy hogy a partneredet nem szereted? Lehet…Ez a kérdés kínzott éjjel-nappal. A kíváncsiság hajtott és megtettem…

„-Chanyeol.- jött be aznap este a szobába Lay.- Hé te..-szemei tányérnyi méretűek voltak, amikor meglátott engem és egy pasik pasit mellettem meztelenül.” Egyébként, mint ahogy azt már korábban mondtam, minden a kíváncsiság hibája. A kíváncsiság miatt történt velem mindez. Akkor, aznap volt vége mindennek. Napokig küldözgettem még az üzenetek.

„tudom egy szemét vagyok.” „Merre vagy?” „Nagyon sajnálom Lay.” „ Kérlek vedd fel”. Ilyenek és ezekhez hasonló üzenetekkel telt meg teljesen a telefonom pár nap alatt. Egyik nap éppen az utcán sétáltam:

-          Wow. Nézzétek azt a verdát.- hallatszott egy járókelő meglepődöttsége.

Egy hónap telt el válaszolatlan bocsánatkérésekkel míg végül újból találkoztam Lay-el…aki egy elegáns férfivel volt együtt.  Életemben ez volt a második alkalom, hogy ilyen jóképű férfit láttam. Még most is tisztán emlékszem arra a napra.

 „Eh? Erre néz? Felém jön? Huh?- mögötte pillantottam meg Lay, ahogy éppen kiszállt a kocsiból. Már indultam volna felé, de a jóképű idegen megállított.

-          Biztos te vagy az a balfácán, aki könyörtelenül átgázolt Lay érzésein.

-          Tessék?- néztem rá. Ő szavak helyett az öklével válaszolt…”

És ezen a napon szintén másodjára fordult elő velem, hogy ilyen csúnyán megütöttek.

-          „Áú.

-          Ha még egyszer meglátlak, az lesz számodra az utolsó találkozód. - fordított nekem hátat.

-          Hé. –szólalt meg a háttérben Lay.- Miért nem adsz neki munkát az irodában és próbálod ki? Különben is azt mondtad nem szereted a lányokat, mert azok nem bírják sokáig.- Képedtem el ezen mondatán. – Takarít, jó kávét főz. – kezdte el sorolni Lay, amiket tudok.- még hasznos lehet.- mikor befejezte felém fordult.- Biztos megtennél értem ennyit, az EX-szeretődért, igaz Chanyeol?- mosolygott rám gonoszan.

-          Tényleg…?- kérdezte most már újdonsült kefélő partnere.

Tehát így kezdődött az életem a maffia beosztottjaként.

Ha csak rögtön bocsánatot kértem volna. Ha csak nem törődtem volna a kíváncsiságommal. Ha csak megpróbáltam volna mindent rendbe hozni kettőnk között, talán nem alakultak volna így a dolgok…de most már nem lehet ezen változtatni…

Telefonom csörgése hozott vissza a jelenbe. Felvettem az asztalról és a kijelzőt kezdte elbámulni.

-          Huh?- a név láttán csak ennyit voltam képes mondani, majd összeszedtem magam. – Fiúk, nekem most mennem kell. - vázoltam fel a helyzetet az irodában lévőknek.

-          Hova?- fordult felém sejtelmesen Lay.- Szombat van, nem mintha ma lennének óráid.

-          Talán randira megy.- szólalt meg az egyik tag.

-          Ezek  a mai kölkök nem bírják ki a másik  nélkül. - folytatta egy másik.

-          RANDI?!- állt fel Lay, mint egy dühödt tigris, vagy mint egy megveszett farkas.

-          N-Nem! Dehogy!  Csak meg kell írnom hétfőre egy esszét…- kezdtem el mentegetőzni.

-          Csináld meg itt. - mondta Lay.

-          Miért nem csinálod meg itt. - szólalt meg a főnök.

Nekiálltam. Leültem egy szabad asztalhoz és nekiláttam megírni az esszét, de tudjátok…szóval… izé… ÚGY NEM TUDOM MEGCSINÁLNI HA TI IS ITT VAGYOK!  Fortyogtam magamban, ahogy a háttérben elcsattant csókok egyre csak sűrűsödtek.  „Nem hallom. Nem hallom. Persze, hogy hallom”- konzultáltam magamban. „Francba!”- álltam fel idegesen az asztaltól.

-          Mi az?- kérdezte a főnök, ölében Layel.

-          S-semmi. Befejeztem az esszét, szóval…izé. E-Elmehetek?- kérdeztem félénken.

-          Akkor húzás kifelé.

Az utasítást megfogadva azonnal eltűntem a mostanra szerelmi fészekké átalakult veszély zónából, azaz életem megrontójának helyszínéről, az irodából, mely egyszer a vesztemet fogja hozni…

Az utcán sétálgattam és gondolkoztam. Suli és meló között annyira elfoglalt és elővigyázatos vagyok (miért?! talán azért, meg meghalok ha elkapnak…) , hogy még randizni sincs időm.  Ha Lay újra bosszút akar állni rajtam, hogy teljesen  magányba kényszerít akkor nagyon jó úton halad.

„-  Wow! Aranyos” –jegyeztem meg a mellettem elsétáló srácot nézve. Rákacsintottam ahogy mellém ért, de bár ne tettem volna. Szemeivel, úgy nézett, mint aki meg akarna ölni. Hetero…

-          Ah, Annyira magányos vagyok.

*Közben fent az irodában*

 Lay félmeztelenül állt az egyik méretes üvegablak előtt és Chanyeol távolodó alakját nézte.

-          Most meg mi van?- kérdezte Kris.

-          Semmi. csak mintha… Ne is törődj vele. Akarod csinálni vagy nem?- fordult Lay az éppen cigi után matató férfinak….

*Másnap*

- Tessék? – nem hittem a füleimnek.

- Több hónap telt el mióta csatlakoztál a családhoz és elég házimunkát végeztél már. Azt akarom, hogy kezdj el gyűjteni. - gyújtott rá éppen a Főnök.

- De én nem vagyok a család része…- ekkor Kris ökleivel az asztalra csapot. Félelmetes mekkora erő van ebben az emberben.- Oké! Rendben!- hátráltam meg ijedten.

- Még fizetést is fogsz kapni, ha megfelelő illetéket hozol.

                - Uram?!- szólaltak fel egyhangúan a család tagjai.

                - Főnök, Mit tehetek önért?- váltottam egyből hozzáállásomon.

                - De ha nem, el kell hagynod a várost.

MIII?!!!!