2.fejezet~ Elhagynád Seoult, vagy eltemetnéd magad Seoulban?

-          Pontosan mit ért „gyűjtés” alatt főnök? – fordultam kétségbeesve dohányzó alakja felé.- Én csak egy átlagos egyetemista vagyok.

-          Elhagynád Seoult, vagy… eltemetnéd magad Seoulban? – tette fel roppant komolyan kérdését Kris.

-          Megteszem ! Bármit megcsinálok!- álltam tisztelgő állásba, mint egy katona. Szemeim csillogtak a kihívás miatt.

-          - Chanyeol.- éreztem , ahogy egy kéz vállamhoz ért.

-          Szegény.- mondta egy szemüveges öltönyös.

-          Miért a rossz oldalát kell megismerned?- kérdezte egy másik.

-          U-Uram.- szólaltam volna meg, de időközben kapcsoltam. „Várjunk csak. Ha még ezek a fickók is aggódnak értem, akkor az akitől gyűjteni fogok…” Megremegtem a gondolattól is milyen alakok jöhetnek szóba. „El kéne menekülnöm?”

~…  vagy eltemetnéd magad?
   Megteszem! Bármit megcsinálok!~ - egyre csak ez a jelenet visszhangzott a fejemben.

-          Ez volna az?- tettem fel kérdésem magamnak mikor odaértem egy Jinyoung fémek nevű lerobbant bolthoz.- Hogy tartozhat egy ilyen hely 320.000.000 wonnal? – csodálkoztam el,mikor megnéztem a számlát. „ez rengeteg pénz. Ez elég 100.000  Don-Katsu tányérra az iskolai bűfében, 20.000 zacskós ramenre,  20.000 könyvre és 12,5 évnyi lakbérre.”- kezdtem el magamban számolgatni.

-           Elnézést.- szólaltam meg mikor megpillantottam valakit, aki éppen bemenni készült az ajtón. Kérdő pillantásokkal nézett rám a két férfi.- …Izé…- kezdtem el fejem vakargatni.- A Saehan Hitel Egyesülettől jöttem.- a velem szemben álló két személy hatalmasat nyelt és kővé dermedtek. Gyermeki mosollyal az arcomon néztem tovább őket. Az idősebbik meghajolt.

-          Nem felejtettük el a tartozást, de ahogy láthatja nem megy jól az üzlet.- én csak bambán hallgattam amit mond.- Így most készpénzünk sincs. az elmúlt hónapokban még a gyermekeim is alig esznek.

-          „ Jaj pedig szorgos embernek tűnik”- gondoltam magamban és elkezdtem szipogni. Teljesen bekönnyeztem a hallottak miatt.

-          Ha csak a hónap végéig várna, ígérem mindent  visszafizetek, még ha a boltomat és a házamat is el kell adnom. Kérem legyen még egy kicsit türelemmel.

-          „ Elhagynád Seoult?”- csendült fel fülemben a kérdés.

-          Kérem… - kérlelt az öregember.

-          „ …vagy eltemetnéd magad Seoulban?”

-          Kegyelmezzen nekünk!

-          Rendben. - adta be derekam végül.

-          Köszönöm, Uram! Köszönöm!!

-          De kérem a hónap végén fizessen.

-          Persze Uram~ Fizetek.

Az öregember köszönetképpen meghívott egy  szegénykés vacsorára. Nem volt szívem visszautasítani. Talán azért, mert én sem állok úgy anyagilag és , ha ételről van szó azt sose utasítom vissza. Meg nem is illik. A vacsora után hatalmas mosollyal az arcomon távoztam a boltból. Szavakba se önthető milyen elégedettséggel tölt el az az érzés, ha segíthetsz valakin. Visszamentem az irodába, bár nem tudom minek hiszen a dolog nem épp úgy sikerült,mint ahogy kellett volna és a következmény félelmetes.

-          A dolog nem épp a terv szerint alakult, Főn-ök- mondtam remegő hanggal.

-          Sikerült neki. Bevetted a hazugságát. Oldd meg a dolgot. Nem érdekel hogyan, de ha nem sikerül személyesen temettetlek el. - mondta Kris halál nyugodtan, majd rágyújtott szenvedélyére.

És végre eljött a hónap vége. odaérve a bolthoz az öregember könyörögve fogadott.

-          Sajnálom , uram! Adjon még egy hetet!

Nem tudok mit tenni én és az a kibaszott áldott jó szívem. Megint pénz nélkül tértem vissza az irodába.

-          Tao, Keress egy jó temetkezési helyet. Valamelyik szeméttelep is megteszi. – utasította Kris egyik alkalmazottját.  Félve fordítottam hátat neki és hagyta el életem fenyegetőjének a munkahelyét.

/Egy héttel később/

-          Csak még két hetet adjon kérem!- kezdett neki megint a könyörgésnek.- Máskülönben a családomnak öngyilkosságot kell elkövetnie!

Nem tehetek róla, megint megsajnáltam és pénz nélkül tértem vissza az irodába.

-          Sehun. készíttess egy koporsót.

-          „MII??!! NEEE. Kikészülök. Iskola. Vizsgák. Esszék. Házimunka. Gyűjtés…”

-          Idióta!- Naív vagy, mint mindig. Nem látod? Az öreg csak színészkedik! Nem akar fizetni, annak ellenére, hogy van pénze! Csak tetteti, hogy szegény, így…- kezdte el Lay.- Huh?- elmentettem mellette teljesen figyelmen kívül hagyva egykori barátom. Magamban motyogva mentem a kijárat fele. - Teljesen elvesztette az eszét- jegyezte meg Lay.- Idióta…Akkora idióta vagy….

Az irodából első utam az öregember boltjához vezetett.

-          „ Ma még ahhoz sincs erőm, hogy jókedvű legyek.”

-          Én  mondom. 1 milliárd! 1 milliárd won!- hallottam bentről az öreg hangját.- 10 évvel ezelőtt kineveztem a feleségemet, a családját és a távoli rokonaimat, mint haszonélvezőim. Most csak annyit kell tennem, hogy bejelentem csődbe mentem, és kész. - leforrázva álltam a bolt előtt.

-          Mi lesz ha mindenfelé törvényes felelősséget megtagadnak?- kérdezte egy másik hang.

-          Nem lesz hozzá bátorságuk.- csendült fel az öreg hangja.- Még a félelmetes maffia sem érhet hozzám. nem mintha képtelenek volnának rá. Egyszerűen sajnálnak engem. Nem vetted még észre, hogy a legkeményebb bűnözők se bántják azokat, akik megalázkodnak vagy kegyelemért könyörögnek?- ökölbe szorítottam kezeim a hallottak után.

-          Akárhogy is csak az mentett meg, hogy  egy alkalommal idiótát küldtek.

-          Csak figyelj, amint…- és itt betelt a pohár. Nagy erővel vágtam be az ajtót jelezve jöttömet.

-          Három napod van, hogy rendezd a tartozásod. Ha addig nem hozod el a 353.240.000wont az irodánkba , esedezhetsz kegyelemért a koporsód mélyéről.- keményítettem be.

-          Három nap múlva meglesz a pénze , Főnök. – értem be az irodába és mondtam mérgesen. Kris csak kérdőn nézett rám. Nem foglalkoztam vele. Duli-fuli módjára hagytam el a helyiséget.- „ Fenébe! Hogy merték?! Azok a szemetek! Én vállalom értük a felelősséget ők meg kinevetnek a hátam mögött!  „

/három nap múlva/

-          „Majd én megmutatom nekik milyen veszélyes is tud lenni ez az ’idióta’.! Csődtörvény. Haszonélvezés... Gyerünk már! Mikor átmegyek újra. Könyörögni fog, hogy fizethessen.”- nyikorgás zavart meg a gondolkozásban.- Huh?

-          Miért vagy egyedül? A többiek?- jött be Lay.

-          Oh…elmentek intézni a  dolgaik.

-          Hmm…- ült le. Kínos csend lepte el az egész irodát.  Majd Lay hangja törte meg. – Hallottam, hogy am fogod megkapni a pénzt. Pedig már azt hittem, hogy felkészült arra, hogy elhagyd a várost. Nem is. Inkább a temetésedre.

-          Jól bánik veled a főnök? - vágtam szavába.

-          Nos, legalább neki nincsenek olyan mocskos félrelépései, mint egyeseknek. Emellett gazdag. Jóképű és fantasztikus teste van. Mi okom volna panaszra? HUH? –nézett felém az éppen büszkélkedő Lay.- Mi ez a fény?

-          Tényleg olyan csodás teste van? – csillantak fel szemeim.

-          Kkopj le seggfej. - vágott kupán.- Te hülye szexmániás.-  indult el az ajtó felé.

-          Azért örülök, hogy ezt hallom- szóltam utána.

 „ Esküszöm néha olyan nehéz a felfogásod” – tette kezét szomorúan Lay a kilincsre.- Huh? Maga kicsoda?

-          Ah! Elhozta a pénzt?- álltam fel a kanapéról.

-          Nem, de hoztam helyette valami mást.- nyúlt kabátja alá. Csak a fém csillogását láttam semmit mást.

-          Lay!- kiáltottam fel, amint az öregember Layre támadott a késsel. Szerencsére ő cska a földre huppant ijedtében, de semmi baja nem lett.

-          Hogy meri egy olyan kis gengszter, mint te romba dönteni az én mesteri tervem?! Már 10 éve gürcölök érte!  De ha nekem annyi téged is magammal viszlek!- indult el felém a késsel a kezében.

-          „Oh. Istenem, Segíts!”- futott át agyamon és menekülni próbáltam.

-          Nesze! Nesze! Nesze!- kezdet el hadonászni.

-          Nyugodjon le Uram! Azt mondtam…NYUGODJON LE! – ütöttem meg.

-          Átkozott… Te megütöttél?!- az öreg Lay felé indult. Még pont idejében értem oda, mielőtt bármi baja lehetett volna a földön ülőnek.

-          Chan-yeol….

-          AH!  Jól vagyok. – szorítottam magamhoz sérült tenyerem.

-          VÉNEMBER!- hallatszódott kintről. Megkönnyebültem mikor a zár kattanása utána  főnök arcát láttam meg.

-          Mi ez a felfordulás?- kérdezte Kris.

-          Francba!- mondta a vén fószer.- NESZE!-  indult el felé.

-          FŐNÖK- kiáltottam.- ő hirtelen megfordult és egy laza mozdulattal kiütötte az öreget.

-          Nincs meg a pénz, igaz?- kérdezte Tao.

-          M-Megvan! Fizetni fogok!

-          És mivel?! Nem azt mondtad, hogy rosszul megy az üzlet?- kérdezte Sehun. – Viszont vagy egy remek megoldás. A neve: „szerv kiárusítás”. – az öreg megrémült arccal hallgatta.- Úgy tűnik az egész családodat el kell adnod, hogy ki tudd fizetni a 300 millió wont.

-          OH. Uram azonnal fizetek. Kegyelmezzen!

-          Továbbá a fiút is kárpótolnod kell.- tette hozzá Sehun.

-          Igen. Igen Uram!

-          Haha, ez könnyű volt.- jegyezte meg Tao.- A többit bízd csak ránk Chanyeol! Visszajövünk.- mondta.

-          Köszönöm.

-          Az ügy megoldva. Így vagy úgy , de visszakapjuk a pénzt.- mondta még Sehun az ajtón kifele menet.

-          FŐNÖK, így már nem kell elhagynom a várost, igaz?- fordultam felé kétségbeesve. Kifújta a levegőt és csak utána válaszolt.

-          De nem kapsz érte fizetést.

-          „MI? Te kis zsugori!” –gondoltam magamban.- Heh. Azért csak megkönnyebültem.- mosolyodtam el.

-          Jó neked Chanyeol- mondta Tao.

-          Igen~! Már azt hittem nem látunk többé.- mondta Sehun is.

-          Mi a fene van ezekkel? Azt hiszik, hogy a kölyök a háziállatuk?- akadt ki Kris.- Furcsa…